Emlékplakettet kapott Dsida Jenő
Dsida Jenő (1907-1938) emlékplakettjét avatták fel június 26-án Kolozsváron annak a Fürdő utcai háznak a falán, ahol a költő élete utolsó éveit töltötte.
Vetró András kolozsvári születésű, Kézdivásárhelyen élő szobrászművész alkotását összefogás eredményeként állították fel, az emlékplakett kivitelezési munkálatait az Erdélyi Magyar Írók Ligája, valamint három erdélyi folyóirat: a Helikon, a Látó és a Székelyföld támogatta. Mint az eseményen elhangzott, a plakett elhelyezése nem történhetett volna meg a katolikus egyház, valamint Guttman Szabolcs építész intézményi ügyintézésben jártas segítőkészsége nélkül. A római katolikus egyház tulajdonában lévő épületben, amelynek falán már eddig is emléktábla őrizte a fiatalon elhunyt költő emlékét, ma a Szent Imre római katolikus óvoda működik.
Dsida Jenő 1907-ben született, Binder Jenő Emilként Szatmárnémetiben, apja Dsida Aladár a cs. és kir. 5. gyalogezred tisztje volt, azonban 1910-ben, főhadnagyként tartalékállományba kérte magát. Anyja csengeri Tóth Margit, aki Beregszászban élt. Itt ismerkedtek össze és szerettek egymásba, házasságkötésüknek regényes története van.
Dsida Jenő gyermekkorát beárnyékolta az első világháború, majd a román megszállás. Apja orosz hadifogságba került, nagybátyja, akitől keresztnevét kapta, elesett a galíciai harcmezőn. Családja tönkrement, apjának polgári foglalkozást kellett keresnie, így lett az Erdélyi Római Katolikus Státus tisztviselője. Dsida Jenő Budapesten, Beregszászban és Szatmárnémetiben végezte tanulmányait.
Kora ifjúságától kezdve költőnek készült. Benedek Elek fedezte föl és indította el költői pályáján. 1923 augusztusától 1927 márciusáig – tizenhattól húszéves koráig – a Cimbora című folyóiratban jelent meg a legtöbb verse és műfordítása. „Elek nagyapó” unokáknak kijáró szeretettel és felelősségtudattal segítette a pályakezdő költőt az önmagára találásban, tehetsége kibontakoztatásában. 1925-ben, szülei akaratát követve a kolozsvári egyetem jogi karára iratkozott be, tanulmányait nem fejezte be. 1936-ban jegyezte el nagy szerelmét Imbery Melindát, 1937-ben összeházasodtak. Nemcsak versei, hanem levelezésük is méltó emléke kapcsolatuknak. Dsida Jenő szívbetegségben szenvedett. 1938-ban meghűlt, hónapokig feküdt a kolozsvári kórházban, de nem sikerült megmenteni. 1938. június 7-én csendben meghalt. A Házsongárdi temetőben temették el, a szertartást Márton Áron kanonok-plébános végezte.
Fotó: Szántai János/ Főtér.ro